VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


ARNHOFFER Mihály
( Veszprém, 1948. augusztus 19. - Veszprém, 2006. április 24. )

tanár, középiskolai igazgató

Az Arnhofferek már a 18. század közepétől szorgalmas iparosai, megbecsült polgárai voltak Veszprém városának. Édesapja lakatosként dolgozott a Bakony Művekben. Arnhoffer Mihály általános és középiskolai tanulmányokat szülővárosában folytatott. 1971-ben, a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán, matematika-fizika szakon szerzett középiskolai tanári oklevelet. Első és egyetlen munkahelye a Lovassy László Gimnázium, amelynek 1983-tól igazgatóhelyettese, 1991 és 1997 között igazgatója volt. Irányításával a Lovassy László Gimnáziumban az oktatómunka feltételeit meghatározó változások történtek: elkészült az iskola első pedagógiai programja, amely 1948 óta először adott igazi lehetőséget a tantestületeknek az önálló kezdeményezésre, és amely program alapjaiban határozta meg iskolaszerkezetét, indult a német nemzetiségi tagozat, a hatosztályos gimnáziumi képzés, kialakultak az iskola nemzetközi kapcsolatai. Az intézmény épületének jelentős műszaki átalakítására és felújítására1994-ben is sor került. 1976-ban Miniszteri Dicséret, 1986-ban Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben Pro Meritis, 2006-ban posztumusz Ranolder-díjjal ismerte el munkásságát.
  I.: CSISZÁR Miklós: Találkozás egy fiatalemberrel... ~ fényképei. = VpSz., 2014. 1. sz. - Varga.